Május 25-én Ilham Aliyev, az Azerbajdzáni Köztársaság elnöke hivatalos látogatáson fogadta Abdel Wahab Abdel Razeqet, az Egyiptomi Arab Köztársaság Szenátusának elnökét – jelentette az AZƏRTAC.
A delegáció Abdel Fattah el-Sisi egyiptomi elnök üdvözletét adták Ilham Aliyeve részére, és hangsúlyozták, hogy az egyiptomi államfő jó emlékekkel gondol vissza az azeri elnökkel folytatott találkozóira.
Abdel Wahab Abdel Razeq kiemelte: Egyiptom és Azerbajdzsán kapcsolatai történelmi és baráti alapokon nyugszanak, és a két ország rendszeresen támogatja egymást a nemzetközi szervezetek keretében is.
Ilham Aliyev szintén elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mind ő maga, mind Abdel Fattah el-Sisi kölcsönös hivatalos látogatásokat tettek, valamint felidézte a találkozóikon folytatott megbeszéléseket.
A találkozón hangsúlyozták: a két ország parlamentjei közötti együttműködés és a képviselői delegációk kölcsönös látogatásai fontos szerepet játszanak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésében.
A megbeszélésen szó esett Azerbajdzsán és Egyiptom közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális és humanitárius kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről is.
Forrás: https://azertag.az/
Kép: https://azertag.az/