Az elektromosságnak nincs szaga. Nincs színe, íze vagy illata – csak iránya. Éppen ez az irány változtatja az elektronok áramlását a nagypolitika eszközévé, és ma éppen az irány vált a dél-kaukázusi energiadiplomácia legfontosabb kulcsszavává.
Ankara hivatalosan is megerősítette: felgyorsult az Azerbajdzsánból Európába vezető zöldenergia-folyosó előkészítése, a projekt pedig már nevet is kapott, amely többet mond bármilyen memorandumoknál – „Elektromos TANAP”.
A névválasztás korántsem véletlen. Egy egész filozófiát tükröz: megismételni a villamosenergia-ágazatban mindazt, amit Baku és Ankara már véghez vitt a földgázpiacon – megtörni a monopóliumokat, újrarajzolni a térképet, és a földrajzot a stratégia szolgálatába állítani.
A nagyszabású projekt – amint azt Ankarában nyíltan kijelentik – Törökországot nemcsak a földgáz, hanem a villamosenergia-kereskedelem meghatározó tranzitközpontjává is teszi.
Érdemes felidézni, hogyan kezdődött mindez. Amikor Azerbajdzsán és Törökország a 2010-es évek közepén megkezdte a Déli Gázfolyosó kiépítését, a kétkedőkből nem volt hiány. Sokan azt állították, hogy a három országon áthaladó, 3500 kilométer hosszú vezetékrendszer puszta utópia, hogy a 33 milliárd dolláros beruházás soha nem térül meg, és hogy Európa nem fogja komolyan venni a Kaszpi-tenger térségéből érkező földgázt.
A valóság szinte könyörtelen pontossággal cáfolta ezeket a jóslatokat. A TANAP 2018-ban kezdte meg működését évi 16 milliárd köbméteres kapacitással, amely később 32 milliárd köbméterre bővíthető. A Transzadriai Gázvezeték 2020 utolsó napján eljuttatta az azerbajdzsáni gázt Olaszországba, majd 2022 februárját követően, amikor Európa kétségbeesetten keresett alternatívát az orosz energiaszállításokra, éppen Baku lett az a partner, amelyhez maga Brüsszel fordult.
Az Ursula von der Leyennel 2022 júliusában aláírt stratégiai energetikai partnerségi memorandum célul tűzte ki, hogy 2027-re évi 20 milliárd köbméterre növelik a szállításokat. Napjainkban már közel egy tucat európai ország kap azerbajdzsáni földgázt. Ki emlékszik már az akkori szkeptikusokra?
Most ugyanaz a tandem – Baku és Ankara – újabb szintre lép, csakhogy ezúttal nem metán, hanem elektronok haladnak majd végig a folyosón.
A projekt koordinációját teljes egészében Törökország Energiaügyi és Természeti Erőforrások Minisztériuma vállalta magára. A tárca vezetője, Alparslan Bayraktar egyértelműen ismertette a kezdeményezés szerkezetét: egy olyan villamosenergia-átviteli és -kereskedelmi útvonal létrehozásáról van szó, amely a megújuló energiaforrásokból származó áramot Azerbajdzsán, Grúzia, Törökország és Bulgária között továbbítja.
A folyosó üzembe helyezése után a Kaszpi-tenger térségében működő megújulóenergia-létesítményekben előállított villamos energia Grúzián és Törökországon keresztül Bulgáriába, majd onnan az egységes európai villamosenergia-piacra jut el. A Kaszpi-tenger szelei és napsugárzása által termelt kilowattórák ugyanúgy jelen lesznek Szófia, Bukarest vagy Bécs energiapiacán, mint az Északi-tenger térségének energiatermelése.
A projekt kidolgozói egyértelmű célokat fogalmaznak meg: a kezdeményezés jelentősen növeli a határokon átnyúló villamosenergia-kereskedelmet, és felgyorsítja a megújuló energiaforrások integrációját a regionális és európai piacokba.
Papíron mindez egyszerűnek tűnhet, a valóságban azonban hatalmas mérnöki, piaci és jogi munka húzódik meg mögötte. A fejlesztések négy fő irányban zajlanak párhuzamosan: az átviteli infrastruktúra korszerűsítése, az energiapiac fejlesztése, a határokon átnyúló kereskedelmi mechanizmusok tökéletesítése, valamint a szükséges jogszabályi háttér kialakítása.
A projekt egyik elemét sem halasztják későbbre – éppen ez adja az egész kezdeményezés sajátos karakterét.
Érdemes részletesebben is megvizsgálni ezeket az elemeket, hiszen a konkrétumokból nincs hiány. A fizikai infrastruktúra kiépítését a török állami rendszerirányító vállalat, a TEİAŞ végzi, amely az ország átviteli hálózatának fejlesztéséért felel.
A részt vevő országok villamosenergia-rendszerének üzemeltetőivel együttműködve koordinálja azokat a műszaki munkálatokat, amelyek célja a nemzetközi összeköttetések – az úgynevezett interkonnektorok – átviteli kapacitásának növelése. Ezek nélkül a határokon átnyúló villamosenergia-kereskedelem csupán elméleti lehetőség maradna.
A feladat korántsem egyszerű. A török villamosenergia-rendszer 2015 óta szinkronban működik a kontinentális európai ENTSO-E hálózattal. A grúz–török kapcsolat az ahalcikhei egyenáramú összeköttetésre épül, míg az azerbajdzsáni–grúz irányban új nagyfeszültségű távvezetékek kiépítésére van szükség.
A cél, hogy jelentősen bővüljön Törökország villamosenergia-kapcsolata az európai hálózattal Grúzián és Bulgárián keresztül. Minden egyes új megawatt átviteli kapacitás konkrét beruházások eredménye, nem pedig politikai nyilatkozatoké.
A kereskedelmi infrastruktúra kiépítését a török energiatőzsde, az EPİAŞ végzi. A nemzetközi piacokkal való integráció számára nem csupán lehetőség, hanem stratégiai prioritás. A tőzsde új együttműködési formák kialakítására összpontosít annak érdekében, hogy tovább erősítse Törökország pozícióját a regionális villamosenergia-kereskedelemben.
Ankara kezében komoly ütőkártya van: Törökország jelenleg Európa harmadik legnagyobb „másnapi” villamosenergia-piacával rendelkezik forgalom alapján. Érdemes elgondolkodni ezen: nem a tizedik, nem az ötödik, hanem a harmadik helyen áll.
A török vezetés ezt a tapasztalatot kívánja az új regionális energiapiac egyik legfontosabb versenyelőnyévé tenni. Az elképzelés logikus: erőműveket lehet építeni, vezetékeket lehet fektetni, de egy likvid, átlátható és valóban versenyképes energiapiacot nem lehet egyetlen év alatt létrehozni. Az hosszú évek tapasztalatából és bizalmából épül fel.
A szabályozási keretek kialakításáért a török Energiapiaci Szabályozó Hatóság (EPDK) felel. Az intézmény biztosítja a határokon átnyúló villamosenergia-kereskedelem jogi alapjait, ugyanakkor tevékenysége messze túlmutat a nemzeti kereteken. A szabályozó aktívan részt vesz a közép- és nyugat-ázsiai villamosenergia-piac fejlesztésére vonatkozó ütemterv kidolgozásában, valamint egy egységes regionális villamosenergia-piac létrehozásában.
Érdemes alaposan megvizsgálni ezt a megfogalmazást. Közép- és Nyugat-Ázsia említése azt jelenti, hogy a projekt perspektívája messze túlterjed a jelenlegi négy részt vevő országon. Az egységes piac pedig azt jelenti, hogy nem egyszeri, kormányközi megállapodásokon alapuló szállításokról van szó, hanem egy közös szabályokra épülő térségről, ahol a villamos energia valódi tőzsdei árucikként forog.
A szabályozó párhuzamos munkájának köszönhetően a jogi háttér a nagyfeszültségű vezetékek építésével egy időben készül el, nem pedig évekkel később.
Vezetékek szabályok nélkül csupán fémoszlopokra szerelt fémhulladékot jelentenek. Szabályok vezetékek nélkül pedig nem többek papírra vetett elképzeléseknél. Ebben a projektben a kettő egyszerre épül.
Mivel válaszol minderre Azerbajdzsán? Olyan számokkal, amelyek önmagukért beszélnek.
A Világbank becslése szerint kizárólag a Kaszpi-tenger azerbajdzsáni szektorának tengeri szélerőművi műszaki potenciálja eléri a 157 gigawattot, ami nagyságrendekkel haladja meg az ország teljes jelenlegi beépített villamosenergia-kapacitását.
A Garadagban épült, 230 megawattos Masdar naperőmű 2023 ősze óta működik. Az ACWA Power által megvalósított, 240 megawattos Hızı–Absheron szélerőműpark építése a befejezéséhez közeledik, míg a bp a „Shafag” nevű naperőmű-projektet valósítja meg Dzsabráilban.
A nemzetközi befektetőkkel aláírt megállapodások portfóliója már jóval meghaladja a 10 gigawattnyi zöldenergia-kapacitást.
Karabah és Kelet-Zangezur, amelyeket Azerbajdzsán zöldenergia-övezetté nyilvánított, fokozatosan energiatermelő központtá alakulnak. A három évtizedes megszállás következtében lerombolt térségben helyreállított kis vízerőművek már ma is több száz megawatt villamos energiát termelnek.
Az állam célja, hogy 2030-ra a megújuló energiaforrások részesedése az ország beépített energiatermelő kapacitásában elérje a 30 százalékot. Ezt a célt nem jelszavak, hanem konkrét szerződések támasztják alá.
Van azonban egy alapvetően fontos részlet. Az „Elektromos TANAP” nem versenytársa annak a fekete-tengeri tenger alatti kábelnek, amelyről Azerbajdzsán, Grúzia, Románia és Magyarország 2022. december 17-én Bukarestben írt alá megállapodást – hanem annak kiegészítője.
Az Európai Bizottság által a közös érdekű projektek első listájára felvett, 1195 kilométer hosszú kábel a Fekete-tenger fenekén halad majd, míg a Törökországon és Bulgárián keresztül vezető szárazföldi útvonal egy második szállítási tengelyt hoz létre.
Két útvonal egy helyett – ez az energiabiztonság klasszikus logikája, amelyet Baku már a Baku–Tbiliszi–Ceyhan kőolajvezeték megépítése óta követ. A diverzifikáció itt nem divatos politikai jelszó, hanem mérnöki alapelv.
A projekt jelentősége azonban ennél is messzebbre mutat.
A 2024 novemberében Bakuban megrendezett COP29 klímacsúcson – minden külső támadás és politikai nyomás ellenére – Azerbajdzsán, Kazahsztán és Üzbegisztán kormányközi megállapodást írt alá egy, a Kaszpi-tengeren áthaladó zöldenergia-folyosó létrehozásáról.
Ennek eredményeként a kazah sztyeppék szele és az üzbég sivatagok napenergiája is ugyanarra az útvonalra kapcsolódhat: Kaszpi-tenger – Kaukázus – Anatólia – Balkán.
Lépésről lépésre egy olyan transzkontinentális villamosenergia-folyosó rajzolódik ki, amely Közép-Ázsiát Európa szívével köti össze, és amelynek legfontosabb csomópontjai Baku és Ankara.
Ki gondolta volna ezt tizenöt évvel ezelőtt, amikor a térség energetikai térképét szinte kizárólag Moszkvában rajzolták meg?
A kérdés korántsem költői.
A posztszovjet térség villamosenergia-rendszere évtizedeken keresztül az orosz befolyás egyik legfontosabb bástyája volt: egységes, még a Szovjetunióból örökölt szinkron hálózat, észak felé irányuló diszpécserkapcsolatok, valamint a függőség pszichológiája.
Az új energiakorridor ezt a rendszert nem hangzatos politikai nyilatkozatokkal bontja le, hanem nagyfeszültségű vezetékekkel, piaci szabályzatokkal és tarifarendszerekkel.
Európa, amely célul tűzte ki az orosz energiahordozóktól való teljes függetlenedést, nem elvont ígéreteket kap, hanem egy konkrét útvonalat a megújuló energia importjára egy olyan régióból, amely már bizonyította megbízhatóságát.
Brüsszelnek egyébként érdemes lenne elgondolkodnia a helyzet iróniáján. Ugyanazok az európai politikusok, akik az Európai Parlamentben Azerbajdzsánt bíráló határozatokat fogadnak el, télen azerbajdzsáni földgázzal fűtik otthonaikat, holnap pedig kaszpi-tengeri kilowattórákkal tölthetik elektromos autóikat.
