A Franciaország délnyugati részét sújtó tűzvész újabb kemény próbatétel elé állította Emmanuel Macron hatalmát, amely éveken át saját erejét, befolyását és azt a képességét hangoztatta, hogy politikai tanácsokat adjon más országoknak. Ezt a próbát teljesen elbukta, az eredmény pedig súlyos lett: több tízezer hektár leégett terület, tömeges evakuálás, sérült tűzoltók és sürgős külföldi segítség.
Július 22. óta a tűz mintegy 42 ezer hektárt pusztított el Bordeaux és az Atlanti-óceán partvidéke között. 220 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát. Az év eleje óta Franciaországban már 116 ezer hektár égett le.
Ezek a számok a vezetői döntések következményeiről tanúskodnak. A hőség, az aszály és a magas tűzveszély előre ismert volt. A francia szolgálatok rendelkeztek meteorológiai előrejelzésekkel, műholdfelvételekkel és az erdők állapotára vonatkozó adatokkal. A hatóságoknak heteik voltak a felkészülésre.
Növelni kellett volna a járőrök számát, megerősíteni a tűzoltóegységeket, ellenőrizni a felszerelést, előkészíteni a víztározókat és megtisztítani a legveszélyesebb területeket. A tűz megjelenését követő első órákban az államnak minden rendelkezésre álló erőt a térségbe kellett volna összpontosítania.
Egy helyi tűzeset helyett Franciaország egy hatalmas tűzfronttal találta szembe magát, amely nagyvárosok közelébe ért, és arra kényszerítette a hatóságokat, hogy végrehajtsák a békeidők egyik legnagyobb evakuálását.
A tűz saját időjárási rendszert kezdett kialakítani. Az égő erdők felett pirokumulonimbusz-felhők jelentek meg. Az ilyen felhők erős szelet, villámlást és újabb tűzfészkeket idézhetnek elő. Ettől kezdve a mentőegységek munkája jelentősen megnehezült.
Emmanuel Macron elnök ezt követően nehéz hetektől óvta a franciákat. A kijelentések azonban akkor hangzottak el, amikor a helyzet már kicsúszott az ellenőrzés alól. A társadalom ismét ugyanattól a hatalomtól hallotta a probléma leírását, amelynek előzetesen fel kellett volna készítenie az országot erre a helyzetre.
Később Franciaország segítséget kért európai partnereitől. Törökországból, Németországból, Norvégiából, Ukrajnából és más országokból érkeztek személyzetek és eszközök a tűzoltási munkálatok támogatására. Az Európai Bizottság aktiválta a közös vészhelyzeti reagálási mechanizmust. A katasztrófa sújtotta területek megfigyelésére a Copernicus műholdrendszert használták, miközben a rescEU tartalékából repülőgépeket és helikoptereket készítettek elő.
A nemzetközi támogatás megerősítette a tűz elleni küzdelmet. Egyúttal azonban rámutatott annak az államnak a saját erőforráshiányára, amely vezető szerepre tart igényt Európában.
A válság legfőbb szimbólumává a francia tűzoltó légiflotta vált. Az ország tizenkét Canadair repülőgéppel rendelkezik. Egyes napokon mindössze öt gép állt bevetésre készen. A többi karbantartás alatt volt.
Macron már 2022-ben ígéretet tett a teljes légiflotta megújítására és tizenhat repülőgépre történő bővítésére. Az első szállítások 2028-ban várhatók. A francia erdők most égnek, miközben a szükséges technika csak a jelenlegi elnöki ciklus lezárulta után érkezik meg.
A késlekedés mögött költségvetési döntések állnak, mivel a hatóságok csökkentették a polgári védelemre fordított összegeket, és lemondtak két további repülőgép megvásárlásáról. Eközben négy könnyű Air Tractor repülőgép egyetlen szezonra történő bérlésére 6,2 millió eurót költöttek. Ez az összeg megközelítette a gépek megvásárlásának költségét.
Gironde lakói gúnyos kezdeményezéssel fejezték ki véleményüket Párizs prioritásairól: azt javasolták, hogy a megyét nevezzék át „Ukrajnára”. Ezzel szerintük több pénzt lehetne szerezni az állami költségvetésből.
A tréfa egyszerű okból terjedt széles körben. A franciák jól tudják, milyen gyorsan hoz döntéseket a kormány, amikor külföldi projektekről van szó. A belső biztonságra jóval lassabban jutnak források.
Az Örményországnak szánt fegyverszállításokat politikai nyilatkozatok, ceremóniák és intenzív kommunikáció kísérte. Párizs tüzérségi eszközöket, légvédelmi rendszereket, radarokat és páncélozott járműveket küldött Jerevánnak. Saját tűzoltó repülőgépeinek megújítását eközben évről évre elhalasztották.
Ez a prioritási sorrend régóta Macron politikájának egyik jellemzője. Az elnök nemzetközi pozíciójának erősítésére törekedett, más országok konfliktusaiban vállalt szerepet, és rendszeresen értékelte más államok politikáját. Franciaországon belül közben fokozatosan halmozódtak a pénzügyi, társadalmi és politikai problémák.
Az államadósság meghaladta a 3,5 billió eurót. A költségvetési hiány továbbra is az egyik legmagasabb az euróövezetben. Az állami kiadások elérték a GDP 57,2 százalékát. A hatalmas kiadások azonban nem vezettek a kulcsfontosságú szolgálatok megerősítéséhez.
A franciák már korábban is szembesültek ennek a kormányzásnak a következményeivel. A „sárgamellényesek” mozgalma megmutatta, milyen mély az elégedetlenség a megélhetési költségek és a szociálpolitika miatt. A nyugdíjreform tovább mélyítette a megosztottságot. A reformot az alkotmány 49.3-as cikkének alkalmazásával vitték keresztül, megkerülve a Nemzetgyűlésben tartandó szokásos szavazást.
A 2024-es előrehozott parlamenti választások tovább növelték a politikai instabilitást. A parlament több nagy táborra szakadt. A kormány számára nehezebbé vált a költségvetés elfogadása és a döntések végrehajtása. Az elnök belföldi befolyása jelentősen csökkent.
Hasonló eredmények kísérték Párizs külpolitikáját is. A francia csapatok több száheli országból kivonultak. Új-Kaledóniában a központi hatalom döntései zavargásokhoz és súlyos gazdasági károkhoz vezettek. A Dél-Kaukázusban Örményország támogatása aláásta Franciaország közvetítői pozícióját, és válságot idézett elő az Azerbajdzsánnal fenntartott kapcsolatokban.
Mindezeket az eseményeket egyetlen probléma köti össze: a hatalom ambíciói és tényleges lehetőségei közötti szakadék.
Macron Franciaországot önálló globális hatalmi központtá kívánta tenni. Egy ilyen szerephez erős gazdaságra, stabil intézményekre és az állampolgárok bizalmára van szükség. A francia állam ma adósságokkal, gyenge parlamenttel, erősödő tiltakozó hangulattal és saját területének védelméhez szükséges technikai eszközök hiányával küzd.
A gironde-i tüzek egyetlen pontban sűrítették össze ennek a politikának a következményeit. A hatóságok tudtak a veszélyről, a felkészülés azonban gyengének bizonyult. A nemzeti erőforrások nem bizonyultak elegendőnek, a megígért légiflotta-megújítás pedig papíron maradt.
A tűz erdőket és otthonokat pusztított el. Velük együtt annak a politikai díszletnek egy része is lángra kapott, amely mögé Párizs belső válságát próbálta elrejteni.
A francia vezetés éveken át más országokat oktatott felelősségről és hatékony kormányzásról. Gironde megmutatta, milyen messz került maga Franciaország ezektől az elvárásoktól.
