Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jereváni látogatására bakui útját követően került sor, ami természetesen összehasonlításra adott okot. Bár Jerevánban elhangzottak a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről szóló nyilatkozatok, szó esett a vízumliberalizáció kilátásairól és az örmény termékek előtt megnyíló európai piacról is, közelebbről megvizsgálva egyértelművé válik, hogy a hangzatos kijelentések mögött meglehetősen szerény konkrét eredmények állnak. Ez különösen szembetűnő Ursula von der Leyen azerbajdzsáni látogatásának tükrében.
Míg Azerbajdzsánban a tárgyalások rendkívül konkrétak voltak, és az energetikától az infrastrukturális projektekig számos területet érintettek, addig Jerevánban a napirend sokkal kevésbé volt kézzelfogható. Ott elsősorban szándékokról, jövőbeli lehetőségekről és még megvalósításra váró tervekről esett szó.
A különbség oka nyilvánvaló. Azerbajdzsán pragmatikus és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat épített ki az Európai Unióval. Baku nem kérelmezőként lép fel, hanem ajánlatokat tesz. Mindenekelőtt az energetika területén. Azerbajdzsán ma az EU egyik kulcsfontosságú partnere az energiabiztonság szavatolásában, különösen akkor, amikor Európa igyekszik csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függőségét.
Éppen ezért a Baku és Brüsszel közötti párbeszéd egyenrangú felek tárgyalása, ahol mindkét oldal pontosan tisztában van saját jelentőségével és szerepével. Örményország ezzel szemben egészen más helyzetben van. Nem véletlen, hogy Ursula von der Leyen jereváni látogatásának egyik legfontosabb eredményeként az örmény termékek számára biztosítandó autonóm kereskedelmi kedvezmények lehetőségét jelentették be.
Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök szerint ez az EU piacához való potenciális hozzáférést jelentheti az export jelentős része számára, beleértve a mezőgazdasági termékeket és az italokat is. Ez első hallásra figyelemre méltónak tűnik, az ördög azonban – mint mindig – a részletekben rejlik.
Először is, a döntés még nem végleges. Ahhoz az Európai Unió valamennyi tagállamának jóváhagyására és az Európai Parlament támogatására is szükség van. Másodszor, még hatálybalépése után sem teljes piacnyitásról lesz szó, hanem egy olyan lehetőségről, amellyel még élni is tudni kell. Maga Pasinjan is elismeri, hogy az örmény üzleti szféra erre jelenleg nincs felkészülve.
A problémák a nyelvi akadályoktól az európai jogszabályok ismeretének hiányáig terjednek. A teherautók a határon vesztegelnek, a vállalkozók nem igazodnak el az eljárások között, a szabványok pedig sok esetben csak papíron léteznek. Mindez arra utal, hogy még a rendelkezésre álló lehetőségek is kihasználatlanok maradhatnak. Más szóval, az Európai Unió kinyitja az ajtót, de Örményországnak még meg kell tanulnia belépni rajta.
Ugyanakkor fontos megérteni, hogy az uniós piac nem csupán 450 millió fogyasztót jelent. Ez egy szigorú szabványokkal, kvótákkal és erős belső versennyel működő piac. Ukrajna példája világosan megmutatta, hogy még Brüsszel politikai támogatása mellett is az európai gazdák aktívan védik saját érdekeiket. Az uniós agrárlobbi az egyik legerősebb érdekérvényesítő tényező, amely képes korlátozni a külső termékek piacra jutását.
Ezért Jereván gyors és jelentős exportnövekedéssel kapcsolatos várakozásai finoman szólva is túlzottaknak tűnnek. Még ha formálisan csökkennek is az akadályok, a gyakorlatban az örmény termelők komoly versennyel és számos korlátozással szembesülnek majd.
Nem kevésbé fontos téma volt a vízummentesség kilátása. Ursula von der Leyen hangsúlyozta Örményország előrelépését, és bejelentette az értékelési folyamat következő szakaszait. Konkrétumokból azonban itt is kevés hangzott el. Egy olyan folyamatról van szó, amely számos feltétel, reform és kritérium teljesítésétől függ. Az EU gyakorlata pedig azt mutatja, hogy ez akár évekig is elhúzódhat.
Nikol Pasinjan 2029-et jelölte meg célidőpontként. Ez azonban inkább politikai nyilatkozatnak tűnik, mint garantált eredménynek. Ráadásul Grúzia példája is azt mutatja, hogy az Európai Unióhoz való közeledés nemcsak előnyökkel, hanem kockázatokkal is jár. Már a brüsszeli elvárásoktól való legkisebb eltérés is a retorika éles megváltozásához és fokozódó nyomásgyakorláshoz vezethet. Örményországnak ezt a tanulságot is érdemes figyelembe vennie.
Mindent egybevetve jól látható, hogy Ursula von der Leyen bakui látogatása konkrét projektekre, számokra és kölcsönös kötelezettségvállalásokra épült, míg jereváni útja nagyrészt remények és várakozások megfogalmazására korlátozódott.
Objektíven szemlélve Örményország lehetőségei korlátozottak arra, hogy az Európai Uniónak az azerbajdzsáni energetikai tényezőhöz hasonló jelentőségű ajánlatot tegyen. Ez alapvetően meghatározza a kapcsolatok jellegét: Jereván támogatást kérő félként lép fel, míg Azerbajdzsán partnerként tárgyal. Ez a különbség alapvető jelentőségű. Az Európai Unió ugyanis partnereivel azok gyakorlati értéke alapján épít kapcsolatokat. Azerbajdzsán ezt az értéket már bizonyította. Örményországnak ezt még meg kell tennie.
